Sziasztok, ezúttal egy versenybeszámolót olvashattok Baxa (a RUNiverzum háttérember, illetve RUNiverzum futó) tollából. Civilben Dóri férje vagyok, így Dóri a futófelkészülésemet mindig is segítette, de amióta kitaláltuk a Runiverzumot, azóta “hivatalosan” is az edzőm.
Az én futóéletemről annyit kell tudni, hogy kifejezetten hobbifutó vagyok és szinte csak kizárólag terepen futok. Kifejezetten nem vagyok tempófetisiszta, teljesen boldogan elfutkosok a 7-8 perc / km tereptempómmal jelenleg.
A versenyeket is szeretem úgy megválasztani, hogy az nekem a teljesítés legyen a fő cél, nem különösebben hat meg, hogy kb az első kilométer után a mezőny végén haladok, viszonylag magányosan ,sőt, ha őszinte akarok lenni, örülök is, hogy kikerülök a tömegből.. :D.
Ezzel kapcsolatban amúgy is érlelődik bennem egy gondolat, hogy a hozzám hasonló hobbifutókban akik lassabbak és nem a futás az életük fő rendezőelve mennyire könnyen kialakulhat egy hamisabb kép arról a mindenféle facebook instagram hatások miatt, top futók felülreprezentáltsága meg a sok álszerénykedő jaj most nagyon szarul ment ez a 10 km, mert csak 5 perc / km pace lett meg típusú posztoktól, hogy igazából nekik semmi keresnivalójuk egy futórendezvényen, versenyen. Pedig nyugodtan, de.
Szóval: versenybeszámoló apropója, hogy nemrég lefutottam az idei fő versenyem is, ami egyben nekem az eddigi legnagyobb teljesítésem is, illetve maga a verseny is talán egy kicsit kilóg a gyakoribb versenyek sorából: Semmering Trail Run – 14 km 950 szinttel, az Adventure Runs szervezésében. A verseny ahogy a nevéből is kitalálható, Ausztriában, a Semmering mellett kerül megrendezésre. Jellegét tekintve “Berglauf”, a művelt magyar hegyi futásként fordíthatná, csak ez kicsit furán hangzik, és nem is annyira gyakori szó talán.
A versenyt már részben ismertem, 2025-ben ugyanennek a versenynek a rövidebb távját teljesítettem (8 km, 700 m szint). Ebben a gerincre fel és gerincre le szakasz azonos, a hosszabb táv igazából csak egy kényelmes 6 km futás a gerincen némi szinttel. Szinte könnyebbé teszi, hogy a két extrém meredek szakasz között van valami rendesen futható is 🙂
Előzmények
A versenyt tavaly és idén is egy hosszított hétvégés családi nyaralással egybekötve csináltam meg, így családi program részeként lettem felzavarva a hegyre 🙂
A verseny előtti hét elég stresszesre sikerült, mert kedd-szerda magasságában még elég ítéletidőt jósoltak (szakadó eső, esetleg a gerincen némi havaseső…). Szerencsére ez a jóslat csütörtök-péntek magasságára elmúlt, csak a hideg maradt, az meg nem feltétlen baj, akar a fene 25 fokban hegyet mászni.
Kis nehézség volt még, hogy felújítási munkák miatt a fő parkolót 3-4 km-vel arrébb jelölték ki. Ezzel nem is lett volna baj, mert gyakori fuvart biztosítottak a szervezők, csak mi családosul, kisgyerekkel terveztünk menni egy nyaralás programpontjaként. De szerencsére a szevezők rugalmasak és jó fejek voltak, sikerült előre megbeszélni a szervezőkkel, hogy a fentiek miatt parkolhattunk a versenyközpontban mi is (kategóriánként volt felosztva, hogy ki hol parkolhat, a versenyközpontban a 28 km és a 6 órás futás, illetve a kutyás futók parkolhattak a helyszínen, többieknek a fő parkoló volt kijelölve)
De így végül minden simán ment, kényelmesen odaértünk, beengedtek leparkoltunk, nevezési pakkot is pikk-pakk felvettem. (A versenynek egy számomra nagyon kedves jellemzője, hogy a rajtidőpontok kényelmesen, késő délelőtt vannak, így nem kell korán kelni, kapkodni.)
Semmering Trail Run versenyélményem
Maga a rajthely a Maria Schutz nevű faluban van, már ez is egy nagyon szép hely. A rajtközpont a verseny méretéhez képest jól kiépített, van elég hely, 1-2 büfé, padok asztalok, mosdók. Pozitívum, hogy semmiért nem kellett sorba állni, rajtcsomagot, pólót, befutóérmet mind gyakorlatilag várakozás nélkül át lehetett venni.
Az elrajtolás után az első 5 km a durva emelkedő, fel a gerincre. Itt az 5% emelkedő a könnyed, de van benne 2, majdnem 1-1 km hosszú 20% körüli emelkedő. Majd a felkészülésnél részletesebben kifejtem, de a lényeg, hogy ezekre idén nem sikerült tökéletesen felkészülni. Az első 20%-os szakasz ráadásul lelkileg is megviselt, mert arra nem emlékeztem tavalyról, hogy ennyire durva, és kicsit bepánikoltam, hogy soha nem érek fel, hogyha ez végig ilyen lesz. Szerencsére mielőtt teljesen beleestem volna a kétségbe, véget ért az első nagyon durva szakasz, és ismerősebb rész jött, így sikerült felszívni magam, és továbbtolni.
Összeségében ezt a kapaszkodást egy jó óra alatt sikerült megtenni, szóval nem egy csúcs pace volt, dehát ez a hegymenet (nekem) ilyen. A frissítőpont ennek a szakasznak a végén van, itt ágazik el a 8 km és a 14 km, a 14 km tesz egy kört fent a gerincen, a 8 km pedig szinte rögtön ráfordul a 3 km ereszkedésre.v
A középső szakasz majdnemhogy könnyebb volt mint tavaly a rögtön lefutás. Szinte pihentető volt a kb 3 km enyhe lejtőn való futás. Persze ha egyszer lemegyünk, akkor onnan fel is kell jönni, úgyhogy ezt egy 2 km-es szintén meredekebb szakasz követte a gerinc legmagasabb csúcsához, de ebben a részben is voltak futható szakaszok is. Meg mivel a környék egyik legmagasabb gerincén futottunk, jó pár fotó és nézelődés pihenőt be kellett iktatni 😀
A frissítő pont ismételt érintésével a harmadik szakasz következett, ami kb. 3 km és 750 m szint lefele… Szóval nem kicsit meredek “Bergab” (talán völgymenet a jó szó, de igazi magashegyek nélkül ennek a szónak sem tudnék igazán frappáns magyar megfelelőt mondani, a ku nagyon meredeken hegyről való leszopódás meg annyira nem irodalmi).
Ezt még nehezíti, hogy az első fele kifejezetten szűk, inkább fél mint egy ember széles, meredek, gyökeres-sziklás, peremén omló kanyargó ösvény, amit előtted már 100-200-an letapostak (legalábbis ha nem az elején futsz). Szóval ez nem az a lazán dejó lefele futunk, hanem nettó szívás. Alapvetően én a lefele futásban elég jó vagyok, jó az egyensúlyom és a hovalépjünklegközelebb jellegű útkeresőm is, így az eleje elég jól is ment. Viszont a lefele menet felére annyira elfáradtam izomból, annyira szétesett a mozgásom, hogy egyszerűen nem mertem gyorsan futni (hiába volt ott már jobb az út), mert úgy éreztem, hogy sík retrokán pályán is elesnék a saját lábamban, ha gyorsítani kellene… Szóval az utolsó 1-2 km-n biztos vesztettem emiatt jópár percet.
De összességében beértem, élveztem (utólag nézve mindenképp), jó volt jöhet a következő.
A felkészülés tanulságai
Erről a részről Dóri is írt már egy cikket itt, de azért leírom az én szemszögemből is.
Alapvetően a felkészülésnek a fő nehézsége szerintem az volt, hogy egyszerre kellett távban, össz futási időben jelentőset fejlődni, úgy hogy a meredek kapaszkodókat is gyakorolni kell és izomból is rákészülni ezekre. Amikor kitaláltam ezt, hogy nekem itt jó lesz futni, akkor kb. a 10 km 90 perc volt a max táv-időm, amiket futottam, ez ugye 14 km és a nehézsége miatt 2,5-3 órával számoltunk. Ami azért nagyon más megterhelés időben is, mint egy 90 perces futás. Emelett volt az, hogy nekem reálisan heti 2 futás fér bele, ha nagyon jól megy minden, akkor esetleg egy 3. rövid vagy valami kiegészítő edzés. Szóval Dórinak ebből kellett gazdálkodnia egy bő fél év alatt, ami a gondolat, hogy én ide jönnék, és a verseny időpontja között volt.
Az edzéseket nagyjából úgy osztottuk be, hogy a hétvégén a hosszú futásokat csináltuk, és ezeket vettük mindig hosszabbra és hosszabbra, hogy a végén 1-2 olyan futásom legyen, ami időben 2-2,5 óra volt, és távban is 15-16 km.
A szintre pedig főleg a hétköznapi futásokkal készültünk, néha kicsit technikázós intervall futásokkal, néha meg egyszerűen dombfutásokkal. Ennek persze nehézsége volt, hogy Sopron környékén nem igazán akad ilyen meredek, ilyen hosszú szakasz, így rögtönözni kellett, leginkább a sípálya és Károly magaslat körökkel. Ebből a vége felé már ment a 2 Károly-magaslat kör közvetlen egymás után, vagy a sípályán, vagy valamelyik meredekebb úton.
Szerintem sokat segített az is, hogy télen, amikor vagy csúszós sár, vagy jég és hó volt, akkor is elmentem legalább rövidebb hosszú futásokra, ez az egyensúlyon, stabilitásban biztos, hogy rengeteget fejlesztett.
Amit felkészülés közben és utólag is éreztem, hogy tavaly a meredek fel szakaszra jobban sikerült felkészülni. Ennek persze egyszerűen az az oka, hogy előző alkalommal gyakorlatilag minden futásommal arra készültem, mert az akkori tervezett idő és táv nem volt sokkal több, mint ami már kb. biztosan ment. Erre a felkészülésre kellett volna vagy stabilan a 3. futás, vagy még inkább célzott kiegészítő erősítőedzés. De így is teljesült, szóval teljesen jól gondoltuk azt, hogy ha valamit kicsit kevésbé erőltetünk, akkor a lehetőségeimhez képest ez legyen az.
Amit felkészülés közben és utólag is éreztem, hogy tavaly a meredek fel szakaszra jobban sikerült felkészülni. Ennek persze egyszerűen az az oka, hogy előző alkalommal gyakorlatilag minden futásommal arra készültem, mert az akkori tervezett idő és táv nem volt sokkal több, mint ami már kb. biztosan ment. Erre a felkészülésre kellett volna vagy stabilan a 3. futás, vagy még inkább célzott kiegészítő erősítőedzés. De így is teljesült, szóval teljesen jól gondoltuk azt, hogy ha valamit kicsit kevésbé erőltetünk, akkor a lehetőségeimhez képest ez legyen az.
Összegezve:
Összességében nekem nagyon tetszett ez a verseny, kis apróságoktól eltekintve (nekem egy fotós nagyon hiányzott, valamelyik szebb helyen jó lett volna nem csak szelfiket készíteni), aki szeretne ilyesmit kipróbálni, főleg Sopron környékéről, ajánlom neki bátran.
Következő nagyobb, hasonló célkitűzést is nézegetem, talán 2027 őszén be merek próbálni egy Wachau Trail 24-et, de ezt még azért alaposan át kell gondolni, hogy tudjuk ezt az edzéstervet az én lehetőségeimhez összerakni.. (Persze úgyis bevállalom, max helikopterrel összeszednek…)
Szóval én ajánlom mindenkinek, főleg a hozzám hasonló kocakocogóknak hobbifutóknak, hogy ha tetszik egy verseny mert szép mert érdekes, mert ki akarod próbálni, hogy bírod-e akkor menj. Persze nézz alaposan utána, milyen szintidő, milyen felkészültséget esetleges extra igényel, de ha úgy érzed, hogy menni fog, akkor azon ne izgulj, hogy jaj nem leszel az élmezőnybe. Megrögzött utolsók között érkezőként ezzel kapcsolatban még sosem volt rossz élményem. Szóval fussatok bolondok!
Nincs még hozzászólás