Edzőként ritkán szoktunk „csak” teljesítést megosztani. Az Adventure Runs Semmering Trail Run viszont sportolói és edzői szempontból is érdekes feladat volt. Baxa az “Explorer” távon indult, amiben a 14 km-hez 950 méter szintemelkedés is járt. Erre pedig meglehetősen korlátozott körülmények között kellett felkészülnünk
Baxa a bonyolultabb futóim közé tartozik, és nem csak azért, mert egyben a férjem is. 🙂 Onnan indultunk, hogy a felkészülés során heti 2 futást tud biztosan vállalni. Nagyon jó heteken 3-at, de tudjuk, hányszor van egy évben az embernek nagyon jó hete. Azt is azonnal leszögezte, hogy csak terepen hajlandó futni, és ha a hőmérséklet engedi, akkor kutyával.
A másik nehézség az volt, hogy egy osztrák hegyi futásra készültünk osztrák hegyek nélkül. A pálya nehézsége elsősorban abból adódik, hogy a 950 méter szintemelkedés nagy részét gyakorlatilag az első 5 km-en kell leküzdeni. A végén pedig 3,5 km hosszan kellett leereszkedni, vagyis a lejtő se nem gyorsan futható, se nem pihentető.
A cél tehát az volt, hogy Baxa egy hosszú és meredek emelkedőn erős túratempóban fel tudjon menni, a gerincen maradjon ereje futni, majd fáradt lábakkal egy technikás, még meredekebb lejtőn biztonságosan és nem túl lassan le tudjon jönni.
Az is fontos tény, hogy a versenynevezés előtt még nem is volt egyben ilyen hosszú futása. Tehát a komoly szintemelkedés mellett a hosszabb távra, terhelési időre és frissítésre is készülnünk kellett. Úgy számoltunk, hogy a versenyt reálisan 2,5–3 óra alatt tudja majd teljesíteni, ehhez igazítottuk a felkészülést.
Mivel a Soproni-hegységben nincs olyan emelkedő, ami igazán megközelítené a Semmering Trail pályáját, nem tudtuk lemásolni a szintprofilt. Maradtak a rövidebb, meredek dombismétlések hétköznap, és a több kilométeres, laposabb emelkedők a hétvégi futásokban.
Külön alkalmakat szenteltünk az ereszkedés gyakorlására is. Egy ilyen pályán a lefelé futás nem pihenő: fáradt lábon kell fékezni, szokatlan szögben talajt fogni, megfelelő nyomvonalat találni. Ez az izmoknak és az idegrendszernek is nagyon fárasztó.
A hosszú futásokat lassan addig növeltük, hogy Baxa egyszer-kétszer kipróbálhassa, milyen több mint 2 órát egyhuzamban futni. Ezek jó lehetőséget adtak a frissítés gyakorlására is. Megtaláltuk, mi jön be neki legjobban, és mi az a mennyiség, ami már elég, de a gyomrának még nem megterhelő.
A versenyt végül 2 óra 44 perc alatt teljesítette. Mindketten úgy értékeltük, hogy a felkészülési időszak során sokat javult az állóképessége. A tavalyihoz képest, amikor ugyanezen a versenyen a rövidebb távot futotta, jobban bírta levegővel az emelkedőt, és a nagyobb táv, illetve a hosszabb terhelési idő sem okozott gondot.
Amiben hiányosságot éreztünk, az az erősítés volt. Hiába volt sok dombismétlés felfelé és lefelé is, izomból nehezen bírta a versenyt. A futások mellé kifejezetten jól jött volna rendszeres kiegészítő erősítés, ha az ideje engedte volna.
Azért a verseny másnapján azért így is kevésbé volt traumatikus a lépcsőzés, mint előző évben. 🙂
Amiben hiányosságot éreztünk, az az erősítés volt. Hiába volt sok dombismétlés felfelé és lefelé is, izomból nehezen bírta a versenyt. A futások mellé kifejezetten jól jött volna rendszeres kiegészítő erősítés, ha az ideje engedte volna. Azért a verseny másnapján azért így is kevésbé volt traumatikus a lépcsőzés, mint előző évben. :). A kis heti edzésszám mellett nagyon örültünk az eredménynek. Baxa pedig már a következő nagy kihívásán gondolkodik.
Baxa futása alapján is látható, hogy az edzéstervezés során nálunk kiemelten fontos, hogy az egyéni lehetőségeket és élethelyzethez igazítsuk az edzést, és ne egy elképzelt, ideális felkészülést próbáljunk a futóinkra erőltetni. Természetesen így nem lehet mindig az elméleti maximumot kihozni, de ahogy a fenti példa mutatja, így is el lehet érni reálisan kitűzött célokat.
Nincs még hozzászólás